Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek. Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.















Kun Erzsébet







2010. november 2., kedd

2010. október 6., szerda

Zsuzsika almás fahéjas kuglófja.








Ezt a receptet egy kedves ismerősömtől kaptam a tegnap, és el is neveztem róla. Az eredmény nagyon finom, omlós süti lett, bátran ajánlom a kipróbálását. Mivel ez idáig még nem készítettem kuglófot érthető ,hogy az ehhez szükséges forma sem volt kéznél, de találékony a magyar nő ,így ezt is megoldódott(egy csésze segitségével) :-)



 


Hozzávalók: 6 drb. nagy alma, 4ek.cukor, 4 tojás, 1 szűk bögre porcukor, 1 és fél bögre liszt, 1 sütőpor, 2 tk.fahéj, kevés tört dió, csipetnyi só, 4 kanál olaj, vagy ennek megfelelő vaj,olvasztott csoki a tetejére













Elkészítés:

-a megtisztított és lereszelt almát megszórjuk a cukorral és a fahéjjal, kissé összekeverjük, majd hagyjuk min. 15 percet és a végén kicsavarjuk

-a tojást a porcukorral habosra kavarjuk, majd hozzáöntjük a lisztet, sót és sütőport, és kevés zsiradékot

-a két masszát összekeverjük és előremelegített sütőben, kivajazott és lisztezett ,,kuglóf,, formába készre sütjük, az első 15 percben ne nyissuk ki a sütő ajtaját

2010. október 2., szombat

Az első díjam






Ha késve is, de megköszönöm Jutkának a kedvességét és nagyon jól esik, hogy rám is gondolt.


A díj szabályai a következők:



1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam.

2. A logót ki kell tennem a blogban.

3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.

4. Írnom kell magamról 7 dolgot, amit mások érdekesnek találhatnak rólam.

5. Tovább kell adnom 7 „blogbarátnak”.

6. Be kell linkelnem őket.

7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.



Ime a hét dolog rólam:



1- Szeretem a haverokkal eltöltött hosszú estéket, jó beszélgetéseket .



2- Szeretek minden új dolgot kipróbálni ami felkelti a kíváncsiságomat és jónak is vélem, ilyen volt pl. a formatorta készítés is, vagy a műköröm csinnyának, binnyának eltanulása, és mostanában a lovaglás fele kacsingatok.



3- Életem legfontosabb céljának tartom egy boldog családi élet kialakítása, ahová mindenki szívesen megy haza és biztonságban, szeretve érzi magát.



4- Mostanában sokat foglalkozok a természetgyógyászattal ,és ,,gyógyszert,, is csak akkor veszek be ha már nincs más megoldás.



5- Eredeti szakmám gyógyszerész technikus és kedvelem is , de szívem mélyén valami egészen mással szeretnék foglalkozni.



6- Szeretek tervezni, álmodozni, és megvalósítani , és én is úgy gondolom, hogy az odavezető útban van leginkább a szépség.



7- Nemsokára Kanadából mutatom az újabb konyhai kísérletezgetéseimet, mert 9 hosszú hónap után végre megkaptam a vízumot és mehetek a párom után.





És én azoknak szeretném ezt továbbítani akiket  szívesen olvasok, persze még sokan vannak,de ők a kedvenceim.


1kiskukta 
2muffinmuhely
3limara peksege
4Bianka
5Éva
6Judith
7Orsi

2010. szeptember 12., vasárnap

Pohárkrém a borhab tortából.

Megmaradt egy kevés krém a torta készítéséből, ezért készült ez a pohárkrém.
Készítettem még egy kevés tejszint és egy kis piskótát , amiből karikákat szaggattam ki pohár segítségével, és beáztattam borba. Ezeket rétegeztem még szőlő hozzáadásával. Nagyon finomra sikeredet

Rókagomba paprikás

Azt hiszem mondhatom, hogy a kedvenc nyári ételem a friss gombapaprikás,ezért is rakom fel újra ,és azért is,mert most krumpli pirével tálaltam és csak rókagombábol készült.


A recept itt található:

http://krisztinafozicskezik.blogspot.com/2010/08/gombapaprikas-rizzsel.html

Pavlova

Mint oly sokatoknál láttam ezt az édességet gondoltam én is elkészítem így vasárnapi desszertként. Nagyon finom ,és hamar kész.



Hozzávalók:



-1 tojásfehérjéhez 5 dkg porcukor(3 tojást használtam)
-2 kanál ecet

-2 vaníliás cukor

-barack

-tejszínhab

Elkészítés:

-a tojásfehérjéket felverjük és hozzáadjuk a többi összetevőt

-tepsibe elterítjük kerek formára ,közepén mélyedéssel és kb. 1 óra alatt kiszárítjuk

2010. szeptember 6., hétfő

KALAPOS BÓRHAB TORTA.




A férjem kedves nagymamájának készítettem, névnapja alkalmából sok szeretettel. Nehéz volt egy olyan formatortát találnom amit úgy gondoltam egy idősebb néninek is illik ajándékozni, de nagyon tetszett neki, ezért megérte az éjszakai díszítést is. Annyit változtattam a recepten, hogy szőlődzsem hiányában barack dzsemet használtam, és piros szőlőt, meg zselatint. A zselatin is megfigurázott, de végül jó lett minden. Miután Kiskuktátol megtudom a választ a zselatin viselkedéséről ide is beírom.

















Az ünnepelt, Isten éltesse még nagyon sokáig.


 
Na itt keveredett a két hobbim, a sütés a mükörmözéssel:-)



Igy is szép.

A receptet innen néztem ki. http://kiskukta.blogspot.com/2009/09/vkf-kalap-ala-rejtett-borhab-torta.html